Várni

  Mindenki utál várni.A boltban, a hivatalban, a buszra, a fizetésre, stb. Várni a másikra, hogy jöjjön, hogy végezzen a  dolgával, hogy mi is csinálassuk a magunkét.
  Utálunk várni, de ez hozzátartozik az élethez. Nem is igazán ez a "mindennapi várakozás" a nehéz.
  A lélek várakozása nehéz!
  Várni a boldogságot. Várni, hogy írjon, remegő kézzel nézni a telefont várva, hogy hívjon. Várni bizsergő érzéssel, hogy jöjjön.
  Várni valakire, aki nem jön többé, mert nincs jövőtök. Mert már mindent odaadtatok egymásnak, amit lehetett.
  Várni az elkerülhetetlent. Várni az utolsó találkozást, amikor egymás szemébe néztek. Amikor már nincs vita, nincs magyarázkodás, nincs vádaskodás. Csak pár kedves szó, amivel megköszönöd, hogy legalább megpróbálta, megköszönöd a boldog pillanatokat, amiktől több lettél és a rosszakat, mert abból tanultál.
  Várni, hogy az idő igazoljon, hogy jól döntöttél. Várni az "azért-ra", mert minden miértnek megvan az azértja.
  Várni, hogy elmúljon a fájdalom és esélye legyen a boldogságnak újra jönni.
  Várni és remélni a világ legnehezebb és legmagányosabb érzése.